HOZZÁSZÓLÁS AZ ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV KONCEPCIÓJÁHOZ

megjelent a Családi jog 2008.júniusi számában

A Polgári  Törvénykönyv harmadik könyvében, a Családjogban üdvözlendő az  a szemlélet, hogy a szülők felelősségét helyezi a középpontba, és elsődleges szerepet szán a szülők megállapodásának a szülői felügyelet gyakorlása területén. Nagyon fontos, és a családtagok közötti feszültséget csökkentő hatású változás, hogy az Európa Tanács Miniszteri  Bizottságának a családi közvetítésről szóló ajánlásának megfelelően (amely még 1998-ban készült!) 1O év után most felzárkózhatunk a legfejlettebb nyugat európai országok mellé. Ez azt jelenti, hogy nemcsak felajánlhatja, hanem kötelezővé is teheti a bíró a mediációt, ha a szülők az egymás elleni háborúban képtelenek kettesben leülni és megbeszélni a gyermekükkel kapcsolatos fontos kérdéseket. A bíró által elrendelt „fegyverszünet”, és a kötelező mediáció lehet a megoldás ezekben az esetekben. Még előremutatóbb azon törekvés, hogy váláskor először mediációval próbálkozzanak a felek, és csak ennek sikertelensége esetén válasszák a pereskedést. Nagyon hatékony alkalmazását láttuk ennek 1999-ben Angliában. A mediátorok az esetek 85-9O százalékában eredményesek voltak, és csak a fennmaradó esetek kerültek bíró elé.  

Az AJÁNLÁS fontosnak tartja azt is, hogy a gyermekvédelmi közvetítő a gyermek mindenek feletti érdekét tartsa elsődlegesnek, és  a szülőket is rá kell vezetnie,  hogy erre koncentráljanak a tárgyalás alatt.

Szintén lényeges eleme ennek az ajánlásnak, hogy gondot kell fordítani a családi mediátorok kiválasztására, megfelelő kiképzésére, és a szakmai színvonal folyamatos kontrolljára. Minderről az államnak kell gondoskodnia.

Ezzel szemben nálunk az a helyzet, hogy a közvetítői törvény nem ír elő semmiféle képzési kötelezettséget a közvetítői listára való felkerülés kritériumaként. Mint tudjuk, bárki lehet nálunk mediátor, aki bármilyen típusú felsőfokú végzettségének megfelelő 5 éves gyakorlatot, és büntetlen előéletet tud felmutatni. . Ezt a 2OOO fős listát használják a gyámhivatalok, és a bíróságok is. Úgy gondoljuk ezen sürgősen változtatni kell, megfelelő kiválasztás és kiképzés nélkül ne vállalhasson senki  közvetítői munkát olyan ügyekben, ahol gyermekek sorsáról van szó.

Hiányoljuk, hogy a Családjogi Könyv nem ajánlja a kapcsolatügyeletek szolgáltatását, miközben országos hálózat, kidolgozott protokoll áll rendelkezésünkre. A legnehezebb kapcsolattartási ügyek rendezésére felkészített, segítő alapdiplomával, gyermekvédelmi gyakorlattal, és akkreditált mediációs képzettséggel rendelkező közvetítők dolgoznak a 15 éves hálózat közel 6O egységében, zömmel a gyermekjóléti központokban és a gyermekjóléti szolgálatokban. (Sajnos a  149/1997. (IX. 10.) Korm. Rendeletben és a közvetítésről szóló 2002. évi LV. tv-ben szabályozott működésünk nincs szinkronban a már korábban bevezetett és bevált gyakorlatunkkal. A gyermekvédelem területén alkalmazott közvetítői eljárásnak ugyanis bizonyos esetekben – illetve a kapcsolatügyelet módszerében mindig- kötelezőnek kell lennie. Ezért  a családi mediációt, a gyermekvédelmi közvetítést, külön törvényben kellene szabályozni mert a gyakorlat ütközik a közvetítésről szóló 2002. évi LV. tv. által előírt önkéntességgel.)

A problémás kapcsolattartási ügyek megoldásával foglalkozó kapcsolatügyeleteink minden esetben a két szülő közötti mediációval kezdik a munkát, és  a szülők csak  írásbeli megállapodás után vehetik igénybe a szolgáltatás által nyújtott semleges találkozási helyet. A megállapodásnak tartalmaznia kell a kapcsolattartás legapróbb részleteit is. A szülő-gyermek kapcsolatépítés a gyermek biztonságának állandó figyelemmel kísérése mellett fokozatosan történik, és a következő kapcsolattartási szintre lépést újabb mediációs tárgyalás és megállapodás előzi meg. A kapcsolatügyeletek még azokban az esetekben is eredményesen alkalmazzák a mediációnak a sétáló(ingázó) változatát a gyermek mindkét szülőhöz való jogának érvényesítése érdekében, amikor más mediátorok a mediáció alapszabályaira hivatkozva elutasítják a közreműködést. Felfogásunk szerint a családon belüli erőszakot is konfliktus előzte meg, amely a felek közötti játszmáknak köszönhetően a végletekig kiéleződött. Nemegyszer előfordul, hogy sétáló mediáció és eredményes, a felek által betartott megállapodás után a következő alkalommal már egy asztalhoz ültethetők a szülők.

Fontos, és jó irányú változásnak ítéljük, hogy nemcsak a bíróság, hanem a gyámhatóság is elrendelheti a kötelező mediációt. A Könyvnek szabályozni kellene a kapcsolatügyeletek és a bíróságok és gyámhivatalok partneri kapcsolatát, valamint védelmet kellene nyújtani a kapcsolatügyeletekben alkalmazott módszerhez való kompetenciájukhoz. Ez az új szolgáltatás nem tud működni, ha nem egyenrangú félként kezeli a bíróság és a gyámhivatal. Utasítások végrehajtására nem alkalmas, mert ezzel a hatóság beleszól az ott dolgozó szakemberek kompetenciáját képező hatékony módszertani folyamatokba. Szükségesnek tartjuk a kapcsolatügyelet, mint a bíróságokat és gyámhivatalokat segítő gyermekvédelmi szolgáltatás nevesítését, és a három résztvevő közötti kapcsolat szabályozását. A Magyar Kapcsolatügyeleti Mediátorok Országos Szakmai Szövetsége (MAKAMOSZ) a törvénymódosítás végleges kidolgozásának folyamatában mindenképpen szeretne részt venni.

 

A kapcsolattartási jogról szóló 3:18O.§ ban hiányoljuk , hogy nem eléggé hangsúlyos a szülők  kötelessége. Ebben a kérdésben a Kapcsolat Alapítvány álláspontjával értünk egyet:

 „Támogatjuk, hogy a Koncepció növelni kívánja a különélő szülőnek a gyermekei irányában fennálló jogait, és védeni kívánja a gyermek kapcsolatát különélő szülőjével. A gyermek mindenek feletti érdeke azonban azt kívánná, hogy ebben a kérdésben a Koncepció a különélő szülő jogai helyett a szülő kötelességére tegye a hangsúlyt. 15 éves tapasztalatunk szerint ugyanis a szülő –gyermek kapcsolat nemcsak azért szakad meg, mert a gondozó szülő megakadályozza a kapcsolattartást, hanem elsősorban azért, mert a különélő szülő „nem él” kapcsolattartási jogával. A sajtó hangos azoktól az ügyektől, amelyekben ennek a jognak a megakadályozásáról van szó, de senki sem foglalkozik azzal a 6O %-al, ahol a válás utáni szülői játszmák következtében „eltűnik” a különélő szülő. Ha a gondozó szülő nem szorgalmazza a kapcsolattartást a gyámhivatalnál, a hivatal  nem figyelmezteti a távol élő szülőt kötelességére és a gyermek jogára, illetve a gondozó szülőt azon kötelességére, hogy biztosítsa a  gyermek rendszeres kapcsolattartását a másik szülővel. Így a gyermeknek az a joga, hogy mindkét szülőjével rendszeres, élő kapcsolata legyen, azon múlik, hogy szülei óhajtják-e biztosítani ezt a jogot. Vagyis a gyermek mindenek feletti érdeke nem érvényesül.

 A Kapcsolat Alapítvány a szemléletváltás érdekében bevezette a „gondoskodó szülő” kifejezést a gyermeket látogató szülő megnevezésére. Ebben a kifejezésben  a jogokkal szemben a kötelesség a hangsúlyos, másrészt jelzés a gondozó szülőnek is a felelősség, és a szülői szerepek megosztására. Ha ezt, vagy ehhez hasonló megnevezést találnánk a kapcsolattartó szülőre, és ez megjelenne a jogszabályban is, ez rögzülne a köztudatban. Nemcsak látogat, tartja a kapcsolatot, ennél sokkal többet tesz, vagy illene tennie:  gyermektartást fizet, hozzájárul az iskolakezdés költségeihez, gondoskodnia kell gyermeke számára hétvégi programokról, nyaralásáról, figyelemmel kell kísérnie iskolai előmenetelét, testi-lelki fejlődését, részt kell vennie a gondozó szülővel együtt a gyermeket érintő fontos kérdések eldöntésében, az iskolaválasztásban, pályaválasztásban, vagy a gyermek egészségét érintő döntésekben. Részt kellene vállalnia azokban a gondozási feladatokban is, amelyek a gyermek fejlődése érdekében plusz feladatokat rónak a gondozó szülőre. Ilyenek a gyermek fejlődési elmaradása, vagy éppen különleges tehetsége érdekében indított különórák, foglalkozások, edzések. Ezek költségeit is közösen kellene állnia a gondozó szülővel.

 „Gondoskodó szülőként” nehezebb, és elítélendőbb felszívódni válás után, mint másodrendű, „látogató szülőként”.  A közfelfogásban így jelentősebb szerepet kapna a gyermektől távolabb kerülő szülő, csökkenne az „elvették tőle” című előítélet, kevésnek bizonyulna a havi 2×2 nap, hiszen nem csak láthatásról van szó, hanem egyéb teendőkről is.

A szülői jogokról a kötelességekre áttevődő hangsúly miatt többen meggondolnák a válást, mint a gyermeknevelési terhektől, illetve a házastárstól  való szabadulás módját, hiszen egyrészt válás ürügyén sem lehet ezeket a terheket letenni (gondoskodó szülő), másrészt válás után is együtt kell működni a volt házastárssal(a gondozó szülővel)  a gyermeknevelés terén.

Mivel a gondozó szülők nagy részétől ma még nem várhatjuk, hogy jelezze a látogató (gondoskodó) szülő passzivitását, ezért hivatalból kellene odafigyelni arra, ha a gondoskodó(látogató) szülő nem tartja a kapcsolatot gyermekével, még akkor is, ha különben fizeti a gyermektartás díjat, és ezért a gondozó szülő szemet huny e fölött. Veszélyeztető tényezőnek kellene tekinteni ezt a helyzetet, és eszerint képviselni a gyermek érdekét.(mindkét szülő felelős ennek a helyzetnek a kialakulásáért)

Mindezekért szeretnénk felhívni a jogalkotó szakemberek figyelmét a gondoskodó szülő kifejezés használatának megvizsgálására, és a rendszeres kapcsolattartás megszakadásában vétkes felek magatartásának szankcionálására. Ma már országos hálózata van a  kapcsolatügyeleteknek, ahol erre kiképzett szakemberek segítenek a megszakadt szülő gyermek kapcsolatok újraépítésében. (www.kapcsolatalapitvany.hu)”                       

Ehhez kapcsolódik az az előremutató lényeges változtatás is, hogy a kapcsolattartás tartalmának a tárgyalásakor (3:182.§) a Könyv nagy súlyt fektet a különélő szülő és a gyermek kapcsolattartásának a folyamatosságára. A mi felfogásunk szerint is szankcionálni kell, ha bármelyik szülő felróható magatartása miatt ez a folyamatosság megszakad. Kapcsolatépítésben jártas szakembereink vannak, akik segítenek felfedezni a gyermekükkel töltött idő nagyszerűségét az egy időre „eltűnt”szülőknek is.

Helyeseljük, hogy a törvényjavaslat nem osztja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a véleményét, hogy a 14. életévét betöltött gyermek maga legyen jogosult dönteni abban, hogy tart-e kapcsolatot a különélő szülővel, vagy sem. Tapasztalatunk szerint éppen ebben a korban nem szabad a szülőnek egyedül nekivágni a gyermek felnevelésének. Itt először a nem személyes, de rendszeres kapcsolattartási formáknak van jelentőségük, és erős pszichológiai támogatást kell adni a felbomlott család minden tagjának.

A tájékoztatási kötelezettség kérdésében (3:184. §) mi –a gyermek szempontjából értelmezve a kapcsolattartás pótlását – úgy gondoljuk, hogy akkor is pótolni kell a kapcsolattartási alkalmak elmaradását, ha a kapcsolattartásra jogosult betegsége, vagy egyéb el nem hárítható ok miatt következett be ez a helyzet. A kapcsolattartás ugyanis a gyermek joga elsősorban.

A fenti módosító javaslatok a szemléletformálás miatt lennének nagyon fontosak. Még ma is  általános jelenség, hogy a gondozó szülők saját tulajdonuknak tekintik a gyermeket, és úgy érzik, kegyet gyakorolnak azzal, ha „engedélyezik” a kapcsolattartást. A kapcsolattartásra jogosult szülők nagy része pedig egyszerűen csak saját jogával van elfoglalva, nem tudatosult benne saját kötelessége. A gyámhivatalok szankcióit kevés kivételtől eltekintve gyengének ítéljük, ami a mediátorok munkáját nagyon megnehezíti, mivel nincs olyan másik alternatíva, amellyel szemben előnyösebbnek tűnne fel a másik féllel való egyezségkötés.

Budapest , 2007. október 28.

Dr. Kardos Ferenc elnök

MAKAMOSZ

Oszd meg cikkünket!